
Tanévzáró június 24-én 16h-kor
Június 24-én, délután négy órakor zárjuk a 2012/13-as tanévet. A programban két diákcsoport meglepetései mellett szerepel az osztályfőnöki jutalmak kiosztása. Idén újabb emlékoklevél született. Volt kollégánkra, Szilágyi Katára emlékező oklevelet azon diákjaink kapják, akik odafigyeléssel segítettek valakit, akinek arra nagy szüksége volt.

Együtt utaztunk a metrón, észrevettél minket?
Benne voltunk a mai Metropol újságban, Oldja a feszültséget a tanulmányi siker címmel közöltek rólunk cikket, amelyben megszólaltatták Kerényi Marit, iskolánk igazgatóját is. Aki biciklivel jár, itt elolvashatja.

Ballagás május 3-án
2013. május 3-án, este nyolc órakor tartjuk hagyományos fáklyás ballagásunkat. Minden kedves szülőt, rokont,hozzátartozót szeretettel várunk. Aki pedig minden nap az iskolában van, az most úgy láthatja az épületet, ahogy még sosem. 15 fáklyával és vagy 100 teamécsessel kivilágítva. Mi eddig minden évben meghatódtunk, arra számítunk, hogy ez idén is így lesz.