
Idén is van NapKovi Ünnep!
Október 21-én (pénteken) 13 órakor kis műsorral, eszem-iszommal ünnepeljük azokat a diákjainkat, akik tavalyi vállalásukat sikeresen teljesítették. A NapKovi Díjakat Kerényi Mari adja át. Szeretettel várjuk diákjainkat, a mentorokat és minden kedves érdeklődőt!

Órarend
Kedves Szülők, Diákok, Érdeklődők! A csoportoknál megtalálhatók az órarendek.

ZKL
Iskolánk neve a hatályos rendeletek értelmében szeptember 1-jével az alábbira változott: Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakgimnázium, Gimnázium és Általános Iskola

Legyen ez jó vagy rossz hír
– megkezdődött a 2016-17-es tanév! A honlapunk folyamatosan frissül és töltődik fel új információkkal. A naptárban már látható az idei tanév rendje a szünetekkel és fontos eseményekkel.

Évkezdés
Kedves Diákjaink! Bár tombol még a nyár, egy kis figyelmet szenteljetek az évkezdésnek. A tanévnyitó időpontja: szeptember 2. péntek, 14 óra. Beiratkozás: szeptember 2-án, pénteken a tanévnyitó után, illetve szeptember 3-án, szombaton délelőtt 10-14-ig. Figyelem! A sokféle csoportunk sajátosságaihoz illeszkedik a tanévkezdés is. Éppen ezért a csoportvezetőitektől kaptok majd a tanévnyitó után pontos információt arról, mikor […]

Felvételi augusztus 3-án!
Ha érdekel a Zöld Kakas, a legközelebbi felvételinkre még tudsz jelentkezni. Első lépésként a Tanácsadó Szolgálatunkhoz kell időpontot kérned, hogy együtt eldönthessétek, megfelelő lehet-e számodra a ZK. Ha igen, akkor várunk a felvételire. Infó: 06 1 280 8114 A felvételi egy rövid írásbeliből és tesztkitöltésből áll, utána beszélgetés következik iskolánk munkatársaival. Nem a tantárgyi tudásodra, hanem […]

Filmes, fotós képzés
A Zöld Kakas Líceum érettségi utáni filmes, fotós képzést indít! Ha még nem döntötted el, hová felvételizel, ha érdekel egy olyan média képzés, ahol gyakorlat közben, forgatásokon tanulhatod meg a szakmát, ha vannak önálló filmes vagy fotós ötleteid, amelyeket szeretnél profin megvalósítani, keress minket, és jelentkezz a képzésünkre! http://www.zoldkakas.hu/medias-szakkepzes/ Kontakt: soponyai.dora@zoldkakas.hu […]

Évzáró
Kedves Diákok és Hozzátartozók! Június 27-én 16 órakor tartjuk a tanévzárónkat, ekkor osztjuk ki a bizonyítványokat és a dicsérő okleveleket is.

A FILM
Június 02-án volt munkatársaink dokumentumfilmjének bemutatója. Kresalek Dávid – Soponyai Dóra: Kockás forradalom – http://introblog.hu/2016/06/kockas-forradalom/ „Miért sírnak már megint a tanárok, állandóan emelik a fizetésüket, nyáron nem dolgoznak és év közben sem túl sokat – nagyjából ezekkel a sorokkal kezdődött a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele, amelyhez villámgyorsan országszerte csatlakoznak iskolák, intézmények és magánszemélyek. […]

Nyári ügyelet
A Titkárság nyári nyitva.tartása 2016.06.13-tól szerdánként 10:00-14:00-ig. 2016.06.29-én és 2016.08.31-én a Titkárság Zárva lesz. Ügyintézésre kizárólag ezen időpontokban lesz a nyáron lehetőség.

Változás a titkársági nyitvatartásban
Június 3-án, pénteken 9-12-ig lesz a titkárság.

A titkárság
nyitvatartása az alábbi 3 napban a következőképpen változik: máj. 25. – 10-14h máj. 26. – 11-15h máj. 27. – ZÁRVA Megértéseteket köszönjük